Nincs még egy élőlény amiről annyira megoszlanának a vélemények mint erről a jószágról
Hasznos, rokonszenves
Sötét színű, puha, selymes bundája, vaksi szemei, erőteljes ásólábai rokonszenvet ébresztenek az emberben. Azt is tudjuk róla, hogy miközben szorgalmasan ásogatja a járatait, megforgatja a talajt, elkeveri benne a korhadó leveleket, hajtásokat, sok-sok talajban lakó férget (cserebogárpajor, drótféreg, lótücsök stb.) fal fel, és ezzel segítséget nyújt a kertészkedő embernek a talajerő-gazdálkodásban, valamint a kártevők elleni védekezésben.
Ádáz ellenség?
Másfelől viszont azt is tudjuk, hogy egyik kedvenc csemegéje a földigiliszta, amely ugyancsak nagy részt vállal a talaj életében. És ami a legfájdalmasabb: a pázsitban, a virágágyásban, a veteményeskertben jókora halmokat túr, elcsúfítja a gondozott kert látványát. Hát akkor mit tegyünk? Tűrjük meg a vakondok jelenlétét a kertben, avagy igyekezzünk megszabadulni tőle?
Az bizonyos, hogy a réten, a legelőn, a szántóföldön, az útszéli árokban inkább hasznos a vakondok jelenléte, de a kertben, a közterületi parkokban nemigen kívánatos. De itt se kell feltétlenül elpusztítani az állatkákat, hanem igyekezzünk távol tartani őket, vagy befogva áttelepíteni a külterületre, ahol vidáman élhetnek tovább.
Kerüljük a végzetes módszereket
Ne alkalmazzunk tehát végzetes módszereket (füstpatron, csalétek), hanem rakjunk ki elektromos vakondűzőt a megvédendő területre. Az is jó módszer, hogy az ember kora hajnalban ― egy ásóval felszerelkezve ― kimegy a kertbe, és ahol mozog a földkupac, ott kiemeli a vakondokot, beteszi egy dobozba és (nem ám áthajítja a szomszédba, hanem) elviszi a rétre és ott szabadon engedi. (Bálint Gazda írása alapján)
